Az alábbi interjúm a Kisalföld újságban jelent meg:

Jó pár évvel ezelőtt ismertem meg Jake Temple írót. Mondjuk akkor még nem Jake Temple-nek hívták és nem is volt író. Aztán pár nappal ezelőtt kaptam tőle egy dedikált példányt Végítélet című első könyvéből. Történetei misztikusak, rejtélyesek és a gonosz emberi tulajdonságokat helyezik előtérbe.

Az írói álnév és a könyv címe is “bibliai”, míg a történetek misztikusak, természetfelettiek. Hozzád melyik áll közelebb vagy ezek elválaszthatatlan egészet alkotnak?

Az írói álnevemet nem „bibliai” megfontolásból választottam. Tetszik a hangzása és kifejezi, hogy nem romantikus történeteket írok. Amikor elkezdtem írni, tudtam, hogy álnéven szeretném majd megjelentetni a műveimet, de még nem volt konkrét elképzelésem. Ha jól emlékszem, valamilyen angol nyelvű cikket olvasva láttam meg a temple szót leírva, és megtetszett. A Jake-et pedig a hangzás miatt választottam. Szerintem a két dolog valamilyen szinten egységet alkot, de természetesen nem szeretném a mást gondoló vallásos és spirituális embereket megbántani ezzel a véleményemmel. Az viszont kétségtelen, hogy a Bibliában is számos természetfeletti történéssel találkozhatunk. A Végítéletben novellákat olvashatunk, de a végén egy regénynek összeálló történetet kapunk.

Amikor az első sztorit írtad, már tudtad, hogy mindegyikben helyet kap március 28-a és az a bizonyos fény vagy később jött az ötlet, hogy ezeket erre a vonalra fűzd fel?

Először csak novellákat írtam, de úgy gondoltam, hogy ezek egy könyvbe foglalva csak lógnának a levegőben és semmilyen egységet nem alkotnának. Az eredeti törénetekben nem szerepelt március 28-a és a fény. Ezek azért kaptak helyet a sztorikban, hogy a novellák összefüggőek legyenek, de azért egyenként is egy teljes történetet alkossanak.

Jelent valamit március 28-a az életedben?

Nem, és megindokolni sem tudom, hogy miért ezt a napot választottam. Mindenképpen tavaszi dátumot akartam, mert ez az évszak az újrakezdést szimbolizálja, és ez a könyvben….. Inkább nem árulom el, hol és miért jelenik meg, nem akarok semmit sem „lelőni”.

Furcsa, elképzelt helyen játszódnak az események, Riddleville-ben. Azonnal az olvasó szemébe tűnik az evil, vagyis az ördög szó, de elolvasva a könyvet az az érzésem támad, hogy lehetnénk akár New Yorkban, Londonban, Párizsban, vagy Budapesten.

Emellett a riddle szó rejtvényt, találós kérdést jelent magyarul, és ez az elképzelt város a felszín alatt tele van bizonytalansággal, megoldatlan dolgokkal. Szándékosan nem akartam létező helyszínt választani. Riddleville egy olyan amerikai nagyváros, amely bármelyik lehetne az USA-ban, de nem lényeges a konkrét helyszín, hiszen az emberi érzések, feszültségek mindenhol jelen vannak.

A novellák nagyon misztikusak, rejtélyesek. Az életedben mennyire játszanak szerepet ezek a dolgok?

Szeretem az ilyen témájú filmeket, újságcikkeket, történeteket. Az én életemben még nem történt olyasmi, amire azt mondtam volna, hogy „erre nincs magyarázat, ez csakis valamilyen természetfeletti jelenség lehet”. Ellenben a felmenőim találkoztak olyan dologgal, történéssel, amelyre a jelenlegi főáramú tudomány nem tud magyarázatot adni. A nagymamám például fiatal korában – több szemtanúval együtt, tehát biztosan nem csak képzelgés volt – látott egy fénygömböt a közelében, ami lehetett akár gömbvillám, akár olyan valami, amit nem ismerünk. A jelenség előtt egy nagy seb volt a lábán, ami rejtélyesen, egyik pillanatról a másikra eltűnt, felszvódott. Emellett Uri Geller-képességei is vannak, az evőeszközökön kívül például egy mellkasára tett vasaló sem esik le róla. Hogy én örökölhettem-e valamit ebből a képességből? Még nem vettem észre, de talán az írói ihletem innen is jöhet… Minden elképzelhető, és nem csak Riddlevilleben.

A könyvben elég sötét képet festesz az emberiségről. Valóban ennyire gonoszak és elvetemültek vagyunk, hogy nemsokára végítélet vár ránk?

Azzal mindenki tisztában van, hogyha nem változtatunk radikálisan az életformánkon, viselkedésünkön, akkor a jövő nem sok jót ígér. Sajnos sokan vannak, akik ennyire gonoszak és elvetemültek, de szerencsére nem mindenki. Remélem, hogy a katasztrófafilmekben látható végítélet nem fog eljönni, hanem békésebb módon fog megvalósulni egy olyan világ, amely nem rohan a végzete felé. Ha mégis eljön, akkor milyen formában? Erre mondják, hogy a lehetőségek tárháza végtelen…

A könyv gondolom, elsősorban a fiatalabb generációnak szól. Az én nagymamám biztos nem tudna nyugodtan aludni az Ördögűzés vagy a A fehér ruhás nő elolvasása után.

Szerintem bárki elolvashatja, életkortól függetlenül. Hogy ki hogyan alszik utána, inkább az emberek beállítottságán múlik. Például az említett két történetben a hangsúly nem az ördögön és a szellemeken van, hanem az emberi természeten, érzéseken. Meg persze természetfeletti jelenségeken.

A történetekben szereplő karaktereknek vannak megfelelőik a való életben?

Bizonyos szereplők csak a képzeletem szüleményei, de vannak olyanok – például a már említett Ördögűzésben -, amikhez konkrét emberek adták az ihletet. Olyanok, akik a környezetemben élnek. Megalkotásuknál arra törekedtem, hogy olyan hétköznapi emberek legyenek, akik a valóságban is bárhol és bármikor feltűnhetnek. Talán a szomszédod élete a felszín alatt olyan, mint a karaktereimé? A Végítélet szereplői talán közelebb állnak hozzád, mint gondolnád!

Készül már a következő Jake Temple könyv?

További két könyvem már elkészült. Ezekről csak annyit, hogy a már megismert stílusomban íródtak, új rejtélyekkel, összeesküvés-elméletekkel, izgalmakkal. Az egyik címe előreláthatólag a „Feketeszeműek”, a másik pedig „A parapszichológusnő” lesz.